irodalom


Reverse Engineering: a folyamat, amiben a kész termék alapján elkészítünk egy mérnöki tervet (modellt), amely aztán más hasonló, vagy azonos termékek készítéséhez használhatunk fel.

Mint azt barátaim közül néhányan tudják, mostanság egy őrült vállalkozásba kezdtem, amiről azonban egyelőre még nem szeretnék nyilatkozni;tervemhez azonban őrülten szükségem volt a bűnügyi történetek mozgatórugójára, arra, mitől lesznek izgalmasak, és egyáltalán, hogyan működnek. Elhatároztam, ehhez gyerekkori kedvencemet, ami aztán rászoktatott a kamaszéveimet meghatározó krimifüggőségre, fogom felhasználni: Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes novelláit.

(more…)

Mostanában e-bookon éltem. Az indok egyszerű: mindig nálam van (a java-s mobilomon), tetszőleges mennyiség tartható egyszerre a táskában (egy könyv oldalanként ~1KB körül van), és a világítás eleve megoldva, a kijelző háttérvilágításának (és a fehér alapszínnek) hála, így éjjel se zavarom szobatársaimat.

Történt azonban, hogy a Dűne Istencsászára c. könyvet sehogy nem akarta megenni a szokásos E-book readerem (a MobiBook2) a méret miatt, így kénytelen voltam más eszköz (ezúttal ReadManiac) után nézni. Ez azonban néha megbolondult, meg maga az e-book történetesen ritka sz.r minőségű volt, így, mikor épp a Nyugati aluljárójában jártam egy könyvesbolt előtt, azt mondtam magamnak: “eh, megnézzük van-e”;volt, lehetett kártyával fizetni (egy aluljáróban…), elhoztam.

Nos, azóta nincs 10 oldal, hogy haladtam vele, pedig ennek két hete.

Az okok nagyon egyszerűek: a Dűne Istencsászára már túl nagy formátumú ahhoz, hogy beférjen a laptoptáskámba a gép mellé, a WC-re mobilt vinni mégiscsak kevésbé néz ki hóbortosan mint könyvet (pláne hogy egyáltalán nem feltűnő), éjszaka lefekvés után pedig fejlámpa hiányában nem tudom olvasni.

Szóval biztos nagyra értékelendő a papír illata, azt hiszem, maradok az e-booknál: nekem már most kényelmesebb.

(Ja, és a Librinél van partnerprogram (affiliate), ez tetszik, csak a Nyugati aluljáróját nem szabadna említenem ha beszállnék, így egyelőre kihagyom az 5%-ot)

Vannak sztorik, amiket érdemes elmesélni. A városban keringő történetek egyike egy kis kávézóról szólt, annak kedves tulajdonosnőjéről, és csak pult alatt kapható - csak azért se fogom lelőni a poént - különleges hamburgeréről. Ez pedig nem más, mint Marika néni kávézója az Angyal utcában.

Marika néni 24 éve süti a hamburgereket, 76-féle hamburgert sütött eddig, amelyek közül csak “néhány” - nézd az étlapot - szerepel az aktuális repertoárban, mert például az almás(!) sütésekor mindent áthatott az olajszag. Minden hamburgernek saját kis története van: az egyik Kanadában élő barátnőjéről, másik kettő az unokákról van elnevezve, de van olyan is, ami egy vidéki kis cég nevét viseli, akik rendszeresen utaztak több mint száz kilométert hamburgerezéshez. Az elmúlt 24 évben két és fél milló hamburger készült, amiből csak négy nem ízlett vevőjének Marika néni állítása szerint: az üzletben ugyanis tábla hírdeti: “Ha nem ízlik a hamburger, nem kell kifizetni!” “Van olyan, hogy néha rosszul sikerül”, szabadkozik, de ez az arány mégiscsak figyelemreméltó repülőgéptervezésnél is.

Ő egyébként amolyan “mindenki nagymamája”: szeretik a fiatalok, ez meg is látszik, nemrég egy felhúzható vekkerrel is meglepték - jól illeszkedik az amúgyis “nagymamás” környezetbe - amit minden egyes nap beállítanak egy véletlenszerű időpontra, és a megcsörrenés pillanatában belépő vendég ingyen fogyaszt.

Aki ide készül, viszont vigyázzon: hamburgerei mérete nem hasonlítható a McDonaldshoz, megvallom - bár termetes ember vagyok - nekem is nehezemre esett egy korai, könnyű ebéd után teljes egészében elfogyasztani az enyémet, zárás előtt, este 9-kor. Az XXL hamburgerét - jobb név talán a kocsikerék? - pedig állítólag már volt olyan ember, akinek sikerült egy helyben elfogyasztania. De semmi gond, nem véletlenül van a pult felett a sok műanyag tál, amivel a kevésbé elszánt fogyasztó hazaviheti a maradékot.

Szóval Marika néni kávézója - bár a kávé kisebb hangsúllyal szerepel - egy jó hely, évszaktól, társaságtól, programtól függetlenül. Ezeket a történeteket érdemes elmesélni egymásnak.

Van ugye a villanykarnak egy újságja, illetve, hát, pontosítsunk, van egy a villanykar pénzén villanykaros hallgatók által írt és szerkesztett újság (lásd később), az Impulzus. Az talán sokat elmond, hogy egy villanykari újságnak nincs online változata (de annyira se, hogy pdf-ekben feltolják archíválási okokból), de mielőtt még nagyobb lenne a baj, talán húzzuk ki a nyomtatót, és zárjuk le a billentyűzetet.

(more…)

Egy irodalmi/kreatív játékon gondolkodom, méghozzá Sci-Fi játékon.

Tételezzük fel a következőket 2015-ben:

  • Magánhasználatra minden digitális alkotás jogdíjmentes, szabadon terjeszthető, másolható (könyv, zene, stb), akkor is, ha tegnap jött ki a gyárból.
  • A programokkal még nem tudom, mi legyen, ott szabad a gazda (gondolom úgyis SOA lesz egyébként, de akkor mi fut majd a desktopomon?)
  • Az alkotóknak (írók, zenészek, színészek, rendezők stb.) továbbra is képesnek kell lenniük megélniük abból, amit igazán szeretnek csinálni (írás, zenélés stb…), nem feltétlenül kell körülajnározott milliomosoknak lenniük (ház a Karib-tengeren, 8 millió egy évadért… mire?).

Alapvetően mindenki tudja kezelni ekkor már az internetet, tudja mi az a torrent, stb.

A játék menete a következő:

(more…)

A Kosztolányi Dezső téri Feneketlen-Tó páratlan látványosság e metropolisz szívében: nádasával, kis parti sétányával és nem utolsó sorban a Szent Imre templom középtájt uralkodó tornyaival holmi kisváros festői panorámáját tárja elénk.

A semmi hatalma

A Kosztolányi Dezső téri Feneketlen-Tó páratlan látványosság

(more…)

ért: Az asszony nem értette, hogy öt év házasság után miért hagyja el a férje. Nem egy másik nő miatt megyek el, mondta a férfi, hanem azért, mert nem illünk egymáshoz. Mások se illenek, mégis jól megvannak, érvelt a nő. Az lehet, mondta a férfi, de én úgy menekülök tőled, mintha időben kiszállhatnék egy szakadékba zuhanó kocsiból.

fiú: A fiú hosszú éveken át azt gondolta, még ha különbözőek is az emberek, nagyjából azért egyformák. Csak azt nem értette, magához hasonlót miért nem talál.

Podmaniczky Szilárd: Szép magyar szótár (ÉS, 2006 06 16)

Ui: így szabad idézni? 

Épp Scobleizer blogját olvasom, a kilépésének okait kutatva.

Borzalmas.

Mondjuk jellemző, hogy ergonómia órán a tartalomergonómia slide üres volt, inkább én jelentkeztem, és mondtam el a véleményemet a dologról, na de azért mégis.

A web nem Leslie L. Lawrence - könyv. Ne írj 200 oldalt mindenféle kiemelés nélkül.

Tudom, hülye kis webegyes vagyok, hogy Nielsen-t és Lynch-et reklámozok 2006-ban, de könyörgöm, azok legalább tudták, hogy nem szabad más emberek idejét elb.ni. Nem engedheted meg magadnak, hogy mindenféle tagolás és kiemelés nélkül kirakj bármit, ami 3 sornál hosszabb, komolyan.

Ez a Web. Nem az Élet és Irodalom hasábja, de még csak nem is egy verseskötet, és pláne nem naplóregény. Nem papírból van, nem akkor (pihenőidőben) és nem ott (az ágyamban) olvasom, és nem Te vagy az Egyetlen Kiválasztott Blog. Kinyomtatni se foglak ezért.

Egy információmérnök kiborulását olvashatták hölgyeim és uraim, 2006-ból, aki még mindig hisz abban az ócska elvben, hogy a web egy újfajta médium, nem papír és nem ért egyet Tóta W. Árpáddal sem abban, hogy a publicisztika eredménye mindig szöveg, és csak a szöveg számít, annak ellenére, hogy simán megérdemeltnek tartja a Pulitzer-díját, és azon kevés író közé tartozik, akinek még igyekszik a szövegein végigrágni magát.

Én kérek elnézést.

Healy could directly ask, “Is Bill cheating?” Instead, he writes a donut around the subject. As the piece spirals out to 2,000 words, the donut grows into a 20-inch Michelin radial, and the radial becomes a NASCAR oval. The experienced reader finds himself searching the infield of this great expanse for what appear to be clues.

A fenti írás a Slate magazinban jelent meg. Megpróbálom lefordítani:

Healy közvetlenül megkérdezhetné: “Bill félrelép?” Ehelyett, ír egy fánkot[1] a téma körül. Ahogy a cikk kiterebélyesedik 2000 szavasra, a fánk egy 20-hüvelykes Michelin abronccsá[2] növi ki magát, és az abroncs NASCAR- oválissá[3] válik. A tapasztalt olvasó azon kapja magát, hogy a belsőjét keresi eme nagy kiteljesedésnek, hogy mik lehetnek a rejtély kulcsai.

Szóval azt hiszem, valami ilyesmit hívnak az írás művészetének. Tökéletes képi világ, kameramozgás, hasonlatok, minden.

A cikk egyébként nem túl érdekes, Bill Clinton házaséletéről szól, és ahogyan ezt a New York Times megpróbálta tálalni. Bulvárcikk, de a stílus nem bulvárkategória.

Széljegyzetek:

[1] Az amerikai fánk tórusz alakú, mint egy úszógumi

[2] A Michelin találta fel a ma ismert kerékabroncsot, ezért ott Michelin-abroncsnak nevezik.

[3] A NASCAR egy népszerű autós sport Amerikában, ovális pályán közlekednek.
Cracking the New York Times Bill and Hillary code. By Jack Shafer

(A cikk apropója a filmváltozat pénteki megtekintése volt :) )

Dan Brown könyve, mint tudjuk, felborzolta a kedélyeket, és minden idők egyik legnagyobb bestsellere lett. A könyvet még nem sikerült elolvasnom (buszon beleolvastam már máséba, vagy amikor ismerős otthagyta az asztalon), de amint azt a kritikákból tudjuk, a szerző leginkább részletes leírásaival, adatokkal, tudományos érvelésekkel próbálta megfogni közönségét. Meglehetősen tájékozott volt a gnosztikus írásokban, tisztában volt vele, hogy Newton szabadköműves volt (talán tanítják arrafelé?), és egy csomó olyan dologgal, amit nem vágnak hozzád a középiskolában.

A Da Vinci-kód, ha levesszük róla a sallangot, a klasszikus homoiusion-homousion (istenember, vagy emberisten) problémára vezet minket vissza.

Az egyháznak pedig semmi másra nincs szüksége épp most, mint megújulásra.

(more…)