A minap az alapítványnál volt dolgom. Az alapítvány a Váci utcában székel, akik nem járatosak Pesten, azoknak mondom, a Ferenciek terétől, azaz az Erzsébet híd pesti hídfőjétől pár száz méterre. Előtte kirándulni akartam, de már alig egy órám maradt, így felszálltam az épp arra járó 86-osra és kimentem a gellért-térre.

Eszembe jutott, hogy egy kicsit felnézhetnék a Gellért-hegyre - a 7-es busz papír szerint negyed óra út volt, nekem meg kb. háromnegyed órám volt.

Ebből aztán a végén az lett, hogy a Gellért-hegyen keresztül, a Dunára néző oldalon mentem a Szabadság hídtól az Erzsébet hídhoz. Picit ugyan magasra kellett menni (az alsóbb utak nem körkörösek), de megérte: hatalmas élmény volt egy korláttal szegélyezett, ugyanakkor nem betonozott, legfeljebb kitaposott keskeny ösvényen egyedül, a város felett nem kirándulni, hanem egyszerűen menni valahova. Néha-néha szembetalálkoztam emberekkel: szüleikkel kiránduló gyerekekkel, de olyan is volt, egy srác, akiről láttam, hogy munkából jön: vastagabb ing, bőr kézitáska, reklámszatyor. Néhol, egy-egy sárosabb részen biciklinyomok voltak, egész frissek.

Egyszercsak felszólalt a zene: fene se tudja honnan, valahol a Dunáról jöhetett talán egy hajóról, viszhangzott, valami “international” vagy “world” zene lehetett, amolyan Enya-féle, franciául vagy angolul, tán már akkor se tudtam megmondani. Fantasztikus volt: itt állok, egy ösvényen, balra tőlem szikla, megérinthetem, előttem borostyán fut le a sok-sok méterrel előttem elterülő Városra, körülöttem egy-egy védett növény, amik az alig felhallatszó zajhoz társuló koszban meg se élnének odalenn.. ÉS ZENE SZÓL. Álltam és hallgattam a zenét, az se érdekelt volna, ha elkések, pedig még ötletem se volt, hova fogok kilyukadni. Nem fényképeztem, ezúton is elnézést: az élmény annyira felemelő volt, eszembe se jutott.

Gyalog pedig megértettem, miért tartják szépnek az Erzsébet hidat: egészen más volt, amolyan “Manhattan-feeling”, ahogy a fehér vasoszlopok tornyosultak feléd, a kék égbolt előtt, mint távolról látni, két 19. századi híd közé hogy “ormótlankodik be” egy egyszerű, modern kábelhíd.

Beérve az irodába kevesen tudták értékelni élményemet “Jó, hogy neked ilyenekre van időd [Miért, háromnegyed óra volt], nekem eszembe se jutott volna”. Pedig itt van, mellettünk, akárcsak a Kosztolányi tér. Használjuk a teret, amiben élünk.

Ha valaki kiváncsi, mi hiányzik még ebből a városból, nézze meg ezt a videót egy párizsi metróból.

(Szerintem az első pár másodperc után leállították volna őket, vagy rendőrt, ellenőrt, biztonsági őrt hívnak.)